Dr. Wagner Patricia vagyok, a Wagner Ügyvédi Iroda alapítója és vezetője.
2005-ben végeztem a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Ügyvédjelölti éveimet dr. Sztrókay Zsolt egyéni ügyvéd mellett töltöttem. A szakvizsgámat követően, 2009-ben megalapítottam saját ügyvédi irodámat. Munkám során a személyre szabottság, az ügyfél-ügyvéd közötti bizalom kialakítása és a szakmai felelősségvállalás áll minden ügy középpontjában. Budapest III. kerületben működő ügyvédi irodám elsősorban polgári ügyekre szakosodott azzal a céllal, hogy rugalmasan, hatékonyan és a szakmai tudásom legjavát adva álljak ügyfeleim rendelkezésére, országos szinten.
Hiszem, hogy az ügyvédi munka értéke abban rejlik, hogy a jogi képviseletet egyénre szabottan, minden külső befolyástól mentesen, kizárólag az ügyfél érdekeit szem előtt tartva végezzem. Különös figyelmet fordítok arra, hogy az ügyvédi munkám elvégzése során a jogi eljárások minden lépését érthetően, átláthatóan elmagyarázzam az ügyfelem részére, legyen szó akár egy ingatlan adásvételi szerződésének elkészítéséról, egy vállalkozás működésével kapcsolatos kérdésről vagy akár egy polgári peres eljárásról.
Célom az ügyfelekkel való hosszútávú együttműködés kialakítása, melynek feltétele a közvetlen és feltétel nélküli bizalom ügyfél és ügyvéd között. A sok visszatérő ügyfél és az általuk mások részére történő ajánlás számomra a legnagyszerűbb visszaigazolás arról, hogy a munkám értékes és az ügyfelek elégedettek.

Szakterületek
Az iroda elsősorban polgári jogi ügyekben nyújt teljes körű támogatást ügyfelei részére, a szerződéskötéstől a bírósági- vagy egyéb tárgyalásokon történő jogi képviselet ellátásáig bezárólag.

Ingatlanjog
Adásvételi-, ajándékozási-, csere-, használati-, bérleti- és egyéb szerződések, termőfölddel kapcsolatos megállapodások, ingatlan-nyilvántartási eljárások és jogviták rendezése.

Társasági- és cégjog
Cégalapítás, -módosítás, -átalakulás, -megszüntetés valamint ezekkel kapcsolatos cégbírósági bejegyzési- és változásbejegyzési eljárásokban továbbá gazdasági jogvitákban történő jogi képviselet ellátása.

Szerződések joga
Szerződések készítése, -véleményezése, -módosítása, -megszüntetése, üzleti együttműködések struktúrájának kidolgozása valamint tárgyalásokon történő jogi képviselet ellátása.

Öröklési jog / hagyatéki eljárás
Végrendeletek, öröklési- és egyéb szerződések készítése, hagyatéki eljárásban- és öröklési jogvitákban történő jogi képviselet ellátása.

Követeléskezelés
Fizetési felszólítások, fizetési meghagyásos-, felszámolási- és egyéb perenkívüli eljárásokban történő jogi képviselet ellátása, egyezségek, részletfizetési- illetve egyéb megállapodások elkészítése, biztosítéki lehetőségek felmérése, peres képvisele.

Polgári peres- illetve nemperes eljárásban történő képviselet
Jogi képviselet ellátása polgári peres- és nemperes és egyéb eljárásokban.